A november harmadikán, Budapesten megtartott 'Utazás a Földön kívül' című konferencia egyik legmeglepőbb bejelentése volt, hogy hazánk területén eddig már három, valószínűleg földönkívüli eredetű azonosítatlan repülő objektum járt szerencsétlenül. Az esetekről Tóth László UFO kutató számolt be előadásában, a részletekről azonban egyelőre csak keveset lehet tudni, ezt most megpróbáljuk összefoglalni.
Az első UFO szerencsétlenség Iregszemcse és Tab között történt, valamikor a hatvanas években, nagyon valószínű, hogy 1961-ben. Erről az esetről annyi ismeretes, hogy a területet a magyar rendőrség azonnal körbefogta, ám röviddel később megérkeztek az orosz hadsereg katonái, akik elzavarták a magyarokat, majd négykézláb, szorosan egymás mellett haladva összeszedték a darabokat és elvitték azokat a Szovjetunióba. Minderről a falubeliek elmondásai alapján lehet tudni.
A második magyarországi UFO baleset Tóth László szerint, már 1996. május 26-án, este 20:30-kor történt az ország észak-nyugati szegletében, a Vas megyei Torony falu mellett.
A falubeli szemtanúk állítása szerint, az este folyamán látták, amint a közelben, egy erdős részen a földnek csapódik egy furcsa formájú repülő szerkezet. A helyiek elmondása szerint a baleset helyszínéről napokig erős fényt lehetett látni, ám ennek ellenére sem aznap, sem pedig másnap nem érkeztek hivatalos szervek a helyszínre, hogy kivizsgálják az esetet.
Két nap múlva azonban egy másik, a szerencsétlenül járt objektumhoz nagyon hasonló repülő tárgy tűnt fel az éjszakai égbolton, majd a szerencsétlenül járt korábbi jármű közelébe ereszkedett, a kutató szerint talán azért, hogy magával vigye a roncsokat.
A harmadik magyarországi UFO szerencsétlenség ugyanebben az évben, 1996. augusztus 20-án történt Tóth László szerint, méghozzá Pápa környékén. Ennek részletei azonban nem ismeretesek.
ittvannak.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése