2012. február 29., szerda

Rejtélyes erdei kútra bukkantak

Egy "kis" szünet után újra itt! :)



A közelmúltban egy kútat találtak a tiszaörvényi ártéri erdőben, amely sehogy sem lehetne ott...

Sem a térképek nem jelzik e kutat, sem az idősek nem tudnak arról, hogy annak ott kell lennie. Pedig ott van. Ez a különlegesség foglalkoztatja mostanság a tiszaörvényi Szabics-kikötőben megfordulókat.– A Göbe-tóig vezető sétaútról nem látható a kút, de még az ártéri erdő széléről sem – meséli Kiss Ferenc túravezető, amint a már lucskos hóban a rejtély felé tartunk. A sétaút most csak a Szabics-kikötőből közelíthető meg. Különös csend ül a tájon, a távolban egy harkály kopog, a napsütésben néhány madár énekel.


A kút létét több évtizedig homály fedte. A tó feltöltése után a sziget sokáig járhatatlan volt, majd a Tiszavirág ártéri sétaút létesítésekor a tanösvényt is csak a Göbéig alakították ki. Utána a sűrű ártéri erdő következik. – Ennek a kútnak a létezéséről senki sem tudott – mondja Kiss Ferenc. – Még a legidősebbek, akik rendszeres kijártak legeltetni, földet művelni, sem emlékeznek, hogy itt kellene állnia. Logika sincs abban, hogy itt van, mert a Göbe nyugodtan szolgálhatott volna az állatok itatására. A hely különlegességét mégsem az adja, hogy egy elfeledett kút áll az erdő közepén, hanem az a számos különös jelenség, amelyeket az utóbbi hetekben itt éreztek. Akik lenéztek a kút mélyére, megnyugvást tapasztaltak. Néhány perc csend és kis önvizsgálat kitisztítja az agyat, megnyugtatja a lelket. Volt, aki különleges energiamezőt érzett itt.



– Hogy emberi civilizáció nyoma, az biztos – folytatja a túravezető –, ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a kút mellett ősöreg, elvadult szőlőindák kapaszkodnak a magasba. A kút az ártéri sétaúton, a Tisza és a Tisza-tó közt egy szigeten van, ahol elterül a Göbe-tó. Az ártéri erdőben újabb vízfelület létezik, egy mesterséges kútban. A csend többszörös visszatükröződése ez a sokszoros vízfelület közt. Talán innen ered az a megmagyarázhatatlan érzés, ami felkeltette az örvényiek érdeklődését?


2012. február 9., csütörtök

Törölték Atlantiszt a Google Mapsről

Frissítést kapott a Google online térképszolgáltatásának tengerekkel foglalkozó kiegészítése, a Google Ocean. A Scripps Oceanográfiai Intézet, a San Diegó-i egyetem, és az amerikai National Oceanic and Atmospheric Administration adatai alapján a világ óceánjainak már 15 a százaléka van benne a rendszerben, speciális hajókról szonárokkal feltérképezve a tengerfenék domborzatát és a vízmélységet.



A pontosított és bővített adatbázis érdekessége, hogy a frissítéssel eltűnt a térképről az a fura, tenger alatti képződmény, amit 2009-es felfedezésekor sokat a mitikus elsüllyedt város, Atlantisz maradványainak hittek. Az Afrika északnyugati partjaitól nagyjából ezer kilométerre, a Kanári-szigetek közelében levő, nagyjából 150*150 kilométeres, négyzet alakú területen egymással párhuzamosan, illetve merőlegesen futó, rácsszerű formába rendezett vonalak láthatók, amelyek akár egy város utcatérképére is emlékeztethetnek.



Mivel a helyszín nagyjából megegyezett azzal, ahová Platón, az ókori görög filozófus elhelyezte elbeszéléseiben az ősi, elsüllyedt várost, sokan úgy gondolták, Atlantisz romjai bukkantak fel az online térképen. A Google és a szakértők rögtön cáfoltak, azt mondják, egyszerűen az egyes szonáros térképrészletek összeillesztési hibáiból alakult ki az ábra, ami csak a térképen szerepel, a tengerfenéken nincs is ott. A mostani frissítés hároméves kutatómunka eredményét teszi közkinccsé, a Google Ocean által feltérképezett területet megmásfélszerezve. Az online térképek felbontása és pontossága most pontosan megegyezik azokéval, amiket a világ tengerkutatói, vagy a hajótársaságok használnak. A következő frissítés 2012 őszén várható, és a vízmélységet fogja pontosítani a már feltérképezett területeken.



A Google Ocean adatfrissítései során már korábban is történtek fura dolgok, 2010-ben például mérési pontatlanságok miatt eltűnt a térképről egy sor kisebb, de a valóságban láthatóan létező atoll a Maldív-szigetek környékén.

2012. február 8., szerda

Rejtélyes, hátborzongató állat a tengerparton

Egy 19 éves fiú bukkant a cseppet sem szép állat tetemére. Lefotózta, megmutatta egy barátjának, aki megmutatta egy másik fiúnak, aki elküldte a felvételt Rocco Castorónak, a Vice.com blog szerkesztőjének azzal, hogy egy chupacabra (vagy legalább valami nagyon hasonló) van a felvételen. Mindezt a Discovery oldala boncolgatta. Ahogy írják, az állatot január utolsó előtti hetén találta az amerikai gyerek.



A tudósok azonnal felállítottak egy tudományos magyarázatot is, szerintük nem másról, mint egy északi oposszumról (Virginia Opossum) beszélhetünk. Az északi oposszum az Egyesült Államokban, a Sziklás-hegységtől keletre, valamint Mexikóban és Közép-Amerikában honos, de megtelepítése a Csendes-óceán partvidékén is eredményes volt. Az állat rovarokat, békát, halat, kis emlősöket, férgeket, dögöket eszik, és néha növényi eredetű táplálékot is - áll a Wikipedia szócikkében.

A Discovery oldalán részletesen le is írják, amit a képen is látunk. Fehér sörényszerű szőr van a háán, félelmetes agyarai és égettnek tűnő bőre van. A körülötte terjengő szagról pedig jobb, ha nem beszélünk. Castoro azt írta, hogy mindenkinek, aki hasonló "szörnyről" kap bejelentést, kötelessége megvizsgálni a dolgot. Bár hozzáteszi, hogy az utóbbi években nagyjából évente érkeznek hasonló jelentések. Ezután beszélt azzal a férfival, aki megtalálta a tetemet. Ahogy írja, a férfi elég őszintének és naivnak látszott ahhoz, hogy valóban higgyen abban, hogy a képen látható állat egyszer valóban egy lélegző fenevad lehetett.
 
A fotó elterjedése után persze már az internetes közösség kezében van a döntés. Egyesek hisznek abban, hogy végre sikerült egy chupacabrát lefotózni, mások viszont a tudósok álláspontjára helyezkednek.

Monroe ismeretlen arca

A fiatal Marilyn Monroe (†36) soha nem látott fotóira bukkantak egy magazin archívumában. Az ott lévő íróasztal fiókját ezek szerint nem nyitották ki több mint ötven évig, a képek ugyanis 1950-ben készültek.






A képek még az orrműtétje előtt készültek, a keblei is jóval kisebbek voltak, mint később. – A Griffith Parkban készítettem a képeket, nyugodtan fotózhattam, senki sem ismerte – mondta egy interjúban a Life magazin akkori fotósa, a néhai Ed Clark. 






– Hiába ajánlgattam a képeit, nem kellett senkinek, a főszerkesztők azt kérdezgették, ki a fene ez a Marilyn Monroe? 

2012. február 4., szombat

Saláta a hideg időkben!

Ha te sem szereted magukban „szárazon” a zöldségeket, de szívesen fogyasztod őket öntsd le saját készítésű önteteddel a felszeletelt zöldségeket.A hideg időkben fontos az egészséges táplálkozás, az immunrendszerünk karbantartása véget, így íme pár ötlet, hogy ne magába fogyasszuk a zöldségeink:

1. Földimogyorós-mézes „saláta pakolás”


Energiában, ásványi anyagokban, vitaminokban, fehérjékben és zsírokban is gazdag, magas energiatartalmú, 100 g magbél 2900 kJ-t, 690 kalóriát, 15,6 g fehérjét, 63,5 g zsírt, 8,7 g szénhidrátot, 3,2 g rostot tartalmaz. Számottevő mennyiségű C, B1, B2 vitamin, és sok értékes ásványi anyag, például kalcium, vas, réz, kálium, magnézium található benne. A szakemberek ajánlása szerint a hetente öt-hat alkalommal fogyasztott maroknyi mogyoró és egyéb magvak segítségével a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát jelentősen csökkentheted.
Elkészítés: habverővel egy negyed csészényi sűrű természetes mogyoróvajat, két evőkanál almaecettel keverj jól össze. Tegyél hozzá egy evőkanál mézet egy kis vízzel és egy csipetnyi sóval. A salátád nagyon fincsi lesz ettől az öntettől!

2. Balzsamos-kakukkfüves salátaöntet

A kakukkfű 
az egyik legrégebbi gyógynövény. Belsőleg, teában illóolajai révén elsősorban görcsoldó és fertőtlenítő – "antibiotikus" hatású. Használható még gyomor-bél működési zavarok, étvágytalanság esetén is, a cserzőanyagok és a keserű ízanyagok hatása miatt. A konyhában is hasznos például nehezebben emészthető ételek, saláták, sültek, vadak, növényi ecetek és mártások adaléka.
Elkészítés: Keverj össze két evőkanál balzsamecetet három evőkanál olívaolajjal, tegyél hozzá két teáskanál juharszirupot, egy teáskanálnyi dijoni mustárt és egy csipetnyi kakukkfüvet. Ízlés szerint egy kis sóval ízesítheted még az öntetet. Jól keverj össze mindent, hogy az ízek összeérjenek és már öntheted is rá a salátádra.

3. Bazsalikomos salátaöntet

Elkészítés: Keverj össze a turmixgépben ízlésed szerint egy negyed maroknyi friss bazsalikomot, három evőkanál olívaolajjal, két evőkanál vörösborecettel. Tegyél fél teáskanálnyi cukrot, egy csipet sót és borsot is hozzá! Jó étvágyat a salátához, ettől biztosan felturbózod majd a zöldségek ízét.

4. Tejszínes öntet

Elkészítés:
nagyon finom öntetet készíthetsz otthon magadnak gyorsan és egyszerűen olyan összetevőkből, amiket biztosan megtalálsz a konyhádban. Keverj össze fél csészényi sima tejszínt vagy ha nincs otthon akkor natúr joghurtot, három evőkanál friss citromlével. Ha szereted és bírod, tehetsz egy kis chili port is az öntethez. Egy gerezd apróra vágott fokhagymát egy csipetnyi cukorral szórj meg és hagyd állni külön a többi összetevőtől tíz perig egy tálban, hogy fel tudjanak szabadulni belőle a jótékony illóolajok és vitaminok. Ezután mindent keverj össze fakanállal vagy turmixgéppel. Meg fogod szeretni!

2012. február 2., csütörtök

UFO-roncs lehet a tengerfenéken

Másodszor is azonosítatlan „korongszerű alakzatot” talált a Balti-tenger fenekén az a kutatócsoport, amelynek tagjai tavaly hasonló felfedezést tettek.



Peter Lindberg, a tenger alatti hajóroncsok felkutatására szakosodott svéd csoport vezetője korábban azzal viccelődött a CNN-nek, hogy talán egy UFO-t találtak 200 méternyire a felszín alatt. 2011 júniusában mintegy 60 méter átmérőjű tárgyat találtak a tengerfenéken. A korabeli találgatások is egy azonosítatlan repülő tárgyról szóltak, amely a tengerbe csapódott, a becsapódás során 275 méter hosszú nyom keletkezett, amely máig jól kivehető a tengerfenéken.

A kutatócsoport egyelőre csak radarral és kamerákkal tudta vizsgálni a rejtélyes alakzatot, az alaposabb kutatást tavaszra halasztották.

A Balti-tenger fenekén egyébként rengeteg hajóroncs található. „Jelenleg körülbelül 20 ezer objektumról tudunk, amelyek többsége hajóroncs. De úgy gondolom akár 100 ezer tárgy is lehet a tengerfenéken – mondta a Yahoo News-nak Ardreas Olsson szonár-szakértő, hozzátéve, izgatottan várja, hogy tavasszal leereszkedhessenek és közelebbről is megvizsgálhassák rejtélyes objektumot.