'Azért éltem túl, hogy kicsit felkavarjam a dolgokat'mondta Gianna, akinek holtan kellett volna megszületni, mert a biológiai anyja méhébe sós oldatot fecskendeztek. Amikor a baba lenyeli ezt az oldatot szét égeti őt kívül-belül egyaránt. Ő viszont mindenki legnagyobb megrökönyödésére nem holtan, hanem élve jött világra. Ez egy igen nagy szerencse, de a legnagyszerűbb a megérkezésének tökéletes időzítése -az abortuszt végző orvos már nem volt szolgálatban, így lehetősege sem volt, hogy véghez vigye az életével kapcsolatos tervét..
'Vaknak, összeégetnek és halottnak kellene lennem' -de egyik sem. Elégtétel számára az a tény, hogy az abortuszt végző orvosnak kellett aláírnia a születési anyakönyvi kivonatát, így ő azt is tudja ki az. Ebben az áll 'született: vegyszeres feltöltés során.'
Ez az orvos úgy véli, hogy: 'Több mint 1 millió csecsemőn végeztem abortuszt és ezt tekintem a szenvedélyemnek.'
Az élet egy háború, az élet és halál közt. Őt a néma holokauszt nem tudta elkapni, legyőzni. Neki küldetése van itt a földön, többek között az, hogy elmesélje az ő történetét az embereknek és emberséget vigyen egy olyan vitába, amit csak bekategorizáltunk és feltettünk a polcra, és azt mondtuk, hogy ez is egy kérdés. Félretettük az érzelmeinket és megkeményítjük magunk.
Aki abortuszt követ el, az csak a leggyengébben keresztül tudja megtanulni...,ha kioltja a leggyengébb életét ő lesz az aki valójában veszít. Ő egy örökkévalóságik fog szenvedni.
És milyen totális arrogencia az az érvelés, ami régóta jelen van ezen a helyen, ahol élünk, hogy 'az erősebbnek kell uralni a gyengébbet.' ,amikor ezek a gyengék még a sajátszívverésüket sem tudják befolyásolni.
Sokszor félreértjük azt, ahogy a dolgok működnek, sokszor nem értjük azt milyen szép is lehet a szenvedés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése